RÉSZVÉTELI FÓRUM IV. NEGYEDÉV

Dél-Megyer célterület negyedik részvételi fórumára a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskolában került sor. A fórum elején Bencze Zsolt célterület felelős-közösségfejlesztő köszöntötte a megjelent civil szervezeti vezetőt, Patkó Norbertet a Mesterhármas Darts Club képviselőjét, valamint a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola pedagógusait.

Első pontban a COVID-19 vírushelyzet okozta új helyzetet beszélték át a résztvevők. A vírushelyzet előtti megvalósítási szakaszban elindult események és folyamatok értékelése következett, melyek kapcsán szóba kerültek az online újságba felvett vagy a jövőben felvenni kívánt monitoring interjúk a civil szervezeti képviselők és intézményi dolgozók vonatkozásában. A vírushelyzet korlátozásainak feloldása után létrejött helyzet tekintetében megbeszélésre kerültek az elmaradt programok pótlására vonatkozó módosító dokumentációk és további lehetőségek.

Bencze Zsolt célterület felelős-közösségfejlesztő kiemelte, hogy a Mesterhármas Darts Club részéről már érkezett monitoring interjú és arra bíztatta a TVT Tanszertár Alapítvány munkatársait, hogy programjuk zárását követően, ők is álljanak rendelkezésre, annak érdekében, hogy egy tartalmas és a közösség számára is elérhető online újságot tudjunk szerkeszteni, melynek olvasása közben bárki betekintést kaphat a célterület eddigi programjainak részleteibe.

Mitterstiller Ivett testnevelő pedagógus kifejtette álláspontját az áthelyezett „TVT Családi Nap”-ról és feltette kérdéseit a projekt kapcsán, melyet a projektmunkatársak igyekeztek megválaszolni.

Gida Emőkével, a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola képviselőjével hosszas egyeztetés folyt a programokról és szóba került az ügyfélszolgálat újraindulása is az intézményen belül.

A Pécsi Kommunikációs Központ munkatársa pár mondatban tájékoztatta a megjelent szervezetek képviselőit a szervezéssel, számlázással kapcsolatos teendőkről.

Tekintettel arra, hogy több kérdés nem hangzott el, így a részvételi fórumot lezártuk.

Összeségében kijelenthető, hogy egy tartalmas és eredményes részvételi fórumot zártunk, melynek végeztével a résztvevők sok reménnyel tekintenek a jövőbe.