RÉSZVÉTELI FÓRUM V. NEGYEDÉV

A részvételi fórum elején Szerecz Gábor, célterület felelős – közösségfejlesztő, kérte a résztvevőket, hogy a chat funkciót használva adják meg a nevüket, a képviselt szervezetet, illetve annak címét és elérhetőségeiket, majd a videófelvétel miatt kérte, hogy szóban is adják meg nevüket és a képviselt szervezetet. A folytatásban szintén Szerecz Gábor tájékoztatta a résztvevőket a projekt jelenlegi állásáról:

• Személyi változás következtében módosult az ügyfélszolgálat időpontja: hétfőnként 10:30 – 12:00 között lesz nyitva. A helyszín változatlanul a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola.
• Minden második csütörtökön hírlevelet küldünk ki az összes megvalósító szervezetnek. Eddig három e-mail ment ki, a résztvevők megerősítették, hogy megkapták azokat.
• Az eddigi módosítások alapján, a közösség által megszavazott változások átvezetése a cselekvési tervbe folyamatban van. Minden felvezetett változásról a közösség már döntött és elfogadta azokat. Amint elkészültek a módosított cselekvési tervek, azokat továbbítjuk az érintett szervezetek felé.
Az elhangzottak után Barkóczi Szabina, a Pécsi Kommunikációs Központ munkatársa tájékoztatta a résztvevőket, hogy a COVID-19 járvány miatt a tavaszi-nyári félévben elmaradt programok nem csak februárig pótolhatóak, hanem a projekt végéig. Mivel jelenleg is maradnak el programok, ezek pótlása is lehetséges, ugyanúgy programjavaslati űrlap módosító nyilatkozatának benyújtásával. Szabina feltette a kérdést a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola igazgatónőjének, hogy az Író-Olvasó Találkozót szeretnék-e online megrendezni.

12_20201104_kép3

Gida Attila Zoltánné, a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola igazgatónője határozott nemmel válaszolt, hiszen elmondása szerint alsó tagozatos gyerekekből állna a célközönség, akiknek a személyes tapasztalat sokkal célravezetőbb, mint az online esemény. Ezért a program időpontbéli csúsztatását javasolta. Szabó Csilla, az iskola egyik tanára megerősítette az igazgatónő szavait. Szerinte is a személyes részvétel fontos mozgatója az eseménynek. Barkóczi Szabina kihangsúlyozta, hogy a lehetőségekhez mérten, minél előbb próbálják meg megvalósítani az adott eseményt.
Dezsőfi Vivien csoportvezető összegezte a projekt során eltelt egy évet, majd megköszönte a szervezetek munkáját, hogy a járvány ellenére is kitartóan próbálják megvalósítani a programokat.

Szerecz Gábor célterület felelős – közösségfejlesztő a továbbiakban szót adott Gida Emőkének a Pécsi Testvérvárosok Terei Általános Iskola részéről. Gida Emőke megköszönte az eddigi gördülékeny együttműködést és sikeresnek ítélte meg azon programokat, melyek megvalósultak a célterületen. Ezt követően Beke Barbara, az iskola német nemzetiségi tagozatának képviseletében osztotta meg észrevételeit és az első alkalommal megvalósult „Fotókiállítás” című programot méltatta, melynek a jövőben a tervezettnek megfelelően, folytatását reméli.

Mitterstiller Ivett elmondta, hogy bár még nem sikerült a testnevelés és a családok tágabb értelemben való bemutatkozása a célterületen, reméli, hogy az év végén sikerülhet egy családi nap keretében a célterület legnagyobb és legszínesebb programját létrehozniuk. Patkó Norbert szólt hozzá a továbbiakban és kérdéseket fogalmazott meg alternatív helyszín tekintetében a „Dél-Megyeri Darts verseny” című eseménysorozat kapcsán.

A fórum végén Szerecz Gábor célterület felelős – közösségfejlesztő és Barkóczi Szabina a Pécsi Kommunikációs Központ részéről tájékoztatta a résztvevőket a programok halasztásának célszerű ütemezéséről és a kitolt határidőkről.

Mivel több hozzászólás nem hangzott el, így Szerecz Gábor célterület felelős megköszönte a jelenlévőknek, hogy részt vettek a rendhagyó részvételi fórumon és zárta a beszélgetést.